Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Termékek Menü

5 tény a kenderről

5 tény a kenderről

5 tény a kenderről, amit eddig nem is sejtettél!

Tények a kenderről

A kender, mint növény manapság sajnos csak, mint egy fajta kábítószer él az emberek tudatában.
Ezt a nem igazán helyes meglátást szeretnénk kicsit helyre tenni a következő tényekkel, amik megmutatják nekünk, hogy mennyire sokrétű növény és a benne található különböző hatóanyagok, milyen jó hatással vannak a szervezetünkre.

1. A magyarok, már a honfoglalás előtt ismerték ezt a növényt

Az ember már az újkőkorszakban ismerte a kendert. Elsődlegesen a rostjait és a magját hasznosították. Kelet- és Délkelet-Európában a kendert valószínűleg a szkíták honosították meg. A legrégebbi írásos feljegyzést (i. e. kb. 440.) a kender felhasználásáról Hérodotosznak köszönhetjük, aki a királyi szkíták országát ismertetve ezt mondta:

 

 

 

 

 

 

 

"Országukban kender terem, mely leghasonlóbb a lenhez, kivéve a vastagságot és nagyságot. Ebben sokkal felülmúlja a kender. Ez mind önmagától mind vetés után terem. S a Thrákok ruhákat készítenek belőle, melyek leghasonlóbbak a lenbőliekhez. S aki nem nagyon jártas benne, nem képes megkülönböztetni, valjon lenből vagy kenderből van-e? Aki pedig még nem látott kendert, lenbőlinek fogja tartani a ruhát.

A scythák tehát magokkal vivén e kender magvát, a nemezsátrakba bújnak, és azután a tűz által izzó kövekre dobják a magot. Ez pedig reáhintve füstölg s oly nagy gőzt okoz, hogy semmiféle görög izzasztó fördő felül nem múlja. S a scythák gyönyörködve ezen izzadásban kurjonganak. Ez nekik fürdő gyanánt szolgál; mert vízzel soha sem mossák testüket. A nők pedig érdes kövön összetörnek cyprus-, cédrus- és töményfát s vizet öntenek reá. S azután e gyurmával, mely vastag, bekenik az egész testet és arczot. S ettől jó illatúak is, s ha másnap leveszik a kenőcsöt, tiszták és fényesek is.” (IV. könyv, 74–75. szakasz. Télfy János fordítása).

Hazánk területén közel kilencezer éve termesztik a kendert.

Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kender

2. A kender, mint élelmiszer

kender magjának beltartalmi összetétele az emberi táplálkozás szempontjából is kedvező. Olajtartalma 30–33%, melyben a többszörösen telítetlen zsírsavak aránya (linol- és linolénsav) eléri a 90%-ot, melyek között 2–4% az igen értékes és ritkán előforduló gamma linolénsav. A telítetlen zsírsavai közül a legfontosabbak az omega 3, 6 és 9.

 

 

 

 

 

 

 

A fehérjetartalma 20–25%. Fehérjéje a szójához hasonlóan tartalmazza az ember számára lényeges összes aminosavat.

Vitathatatlan tény, hogy a kender fehérjepor a legjobb vegán fehérjepor, ami 20 aminosavat tartalmaz, köztük az a kilencet is amit a szervezet nem tud előállítani.

Más fehérjeporokkal ellentétben a kender fehérjepor több egészséges zsírsavat és rostot tartalmaz, javítja az erőnlétünket és az immunrendszerre is pozitív hatása van.

3. Kendermagolaj a kozmetikában

A kender magjából kisajtolt olajban megtalálhatóak ugyanazok az ásványi anyagok és telítetlen zsírsavak, melyek a magban is vannak. A GLA esszenciális zsírsav hatásos, gyulladások (ízületi is), fekélyek gyógyításában, valamint a menstruációs időszakban jelentkező problémák csökkentésére is alkalmas.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A keratin a haj és a köröm lényegi összetevője, így a kenderolaj javítja a haj textúráját, fényesebbé és erősebbé teszi azt.

4. A kender, mint építőanyag

A kendernövény szár belső részének porózus rostjaiból kenderbeton készíthető, amely építőanyagként használható, mivel meszet is tartalmaz.

A kenderbetonból könnyen és gyorsan lehet építkezni, ráadásul kiemelkedő hőszigetelő tulajdonsággal bír, hisz ez utóbbi tulajdonsága még a hagyományos üveg- és kőzetgyapot hőszigeteléseken is túltesz. Mivel a kenderrostból készülő hőszigetelő anyagok jelentősen kisebb energia-befektetéssel készülnek, az építkezések környezeti terhelését is jelentősen mérsékli. A kender építőanyagként a legkorszerűbb bio-passzívházak építéséhez, de a régi épületek hőszigeteléséhez is használható.

5. Gyógyászati alapanyag

Az orvosi felhasználásban több fajta módszer ismeretes. A sok ismert hatóanyag közül az egyik a CBD, melynek a betegségekre tett jótékony hatását már régóta kutatják és mostanában olyan vizsgálatok is hoztak eredményt, melyek bebizonyították egyes betegségeknél gyógyító hatását. Ilyen betegségek a rák, Parkinson-kór, Alzheimer-kór, Szklerózis multiplex, Huntington-kór.

 

 

 

 

 

 

 

Nagyon jó hatással kezelik vele a következő tüneteket is:

  • Alvászavar
  • Gyulladás
  • Ízületi fájdalmak
  • Szorongás
  • Depresszió
  • Menstruációs fájdalmak

Keresés